Izrael - A Szent Föld (3)

Október 30. szerda

 

Kibuc

 

Korazin

Bár sokfelé jártunk délelőtt, az mind kő volt, több ezer éves, letűnt korok háborúiról, birtoklásairól árulkodók. Aztán ellátogattunk egy kibucba, nem messze a Galileai-tengertől.

Az első kibucok az 1880-as években jöttek létre a mai Izrael területén. Kommunális szerveződések voltak, olyan csoportok alkották, akik vállalták a közös vagyon, közös gyermeknevelés gyakorlatát, miközben kemény mezőgazdasági munkát végeztek, termelésre csaknem alkalmatlan sziklás, mocsaras földterületeken. Mára átalakult a rendszer. A kibucok lakói szakítottak az alapelvekkel és vagy elhagyják a telepet, vagy kapitalista módszerekkel és életfelfogással működnek tovább.

 

Etióp óvoda

 

A kiürült telepek azonban újra benépesültek. Etióp bevándorlók átnevelő táborai lettek. Furcsa módon a zsidók találtak egy olyan Etiópiában élő törzset, amely sok szempontból hasonlóságot mutat a héber szokásokkal. Ezt a népcsoportot hozzák mostanában Izraelbe, állítólag már 1 millió etióp-zsidó betelepült van az országban. Muszáj őket szocializálni, így kerülnek az átnevelő táborokká avanzsált kibucokba. Rengeteg óvodást láttunk, nem éppen EU-s óvodai viszonyok között. 10-20 gyerekkel foglalkozik egy-egy óvó néni, de a táborban általános és középiskolák is működnek a bevándorlók számára. Ezekből az intézetekből kikerülve már teljes jogú izraelitaként közvetlenül a katonaság várja őket.

Kibuc

 

 

Talán felháborító lenne ez a tény, ha nem tudnánk, hogy nem csak nekik, hanem minden zsidó fiatal számára (lányok és fiúk) kötelező két év katonai szolgálat, melyet sokan egy harmadik önkéntes évvel tetéznek. Kivételt az ortodoxok jelentenek, akik mentesek a katonaság alól, ami egyre szélesebb körű felháborodást vált ki országszerte.

Izraelben nagyon erős az öntudat, a hazaszeretet, a pár évtizede szerzett, de mégis ősinek tartott föld védelme. Nem egy gyenge állam ez, amit csak az USA ideáramló pénze tart fenn. Egy olyan nemzetről van szó – szemben Európával –, ahol a fiatalok időben házasodnak és gyermekeket vállalnak. Később Jeruzsálemben láthattuk, hogy mennyi fiatal anya tolja a babakocsit, miközben az édesapa karon ülő gyermekeket egyensúlyoz. Persze ugyanígy az arabok is szaporodnak, sofőrünk, az arab származású Kres elmondta, hogy öt gyermeke van és büszkén hangsúlyozta: egy feleségtől. Kérdeztük, és mennyi lesz még? Mire felmutatott a csillagos égre.

Az ország hihetetlenül épül. Mindenütt útépítések mellett haladunk, a meglévő kétsávosokat négy sávosra bővítik, másutt teljesen új útszakaszok látszanak, hidakkal, viaduktokkal. A városokban pedig házak, üzemek épülnek és mindez a legkevésbé sem azt a benyomást teszi az emberre, hogy az itt élők el akarnák hagyni az országot. Sokan dolgoznak külföldön pár évet, de általában természetes, hogy visszaköltöznek. Izraelben van munka, és bár az élet drága, megélhető a keresetekből. Az arabokról nem tudok mit írni, a szállodákban vagy a buszokon de gondolom az építkezéseken is rengeteg arab dolgozik, bár az arab negyedekre jellemző a kosz, a szemét elképesztő mennyisége, a félbehagyott épületek és a lakottak sem befejezettek, a tetőkön mindenütt kiállnak a szögvasak, hogy az újabb generációnak újabb emeletet építhessenek majd.

 

Tábor-hegyi templom

Elhagyjuk a kibucot és a Tábor-hegyre megyünk. Hajtűkanyaros szerpentinen lehet feljutni, kizárólag kisbuszokkal, melyeket arab-kockás fejkendőbe öltözött sofőrök vezetnek. A hegyen színeváltozásban van részünk, hatalmas felhő takar be minket és szakadni kezd az eső. Lefelé erősen kapaszkodok, félelmetesek a kanyarok az arab kockásfejűvel…

Gond nélkül leérünk.