2013. július 21., vasárnap

Barackmag hadművelet

"Érik már a barack, áldott fa gyümölcse"
Éneklődik a híres Nemzeti barackdalban. Egy kicsit talán vicces, vagy erőltetettnek tűnik ez a szöveg, de aki nyakig benne van a barackozásban, az komolyan kell, hogy vegye.
 
A barackfa egészen öntörvényű növény. Korai virágzása miatt fagy érzékeny, így gyakorta egyáltalán nem terem. Ha meg igen, ki tudja mitől lesz a termés nagy, vagy kicsi, mely fán, mely ágon találni apró vagy nagy szemű gyümölcsöt, meddig érik, mettől rohad, mikor potyog, mikor gumi...
Amikor a termés fáradtságos munka árán bekerült a fák alól, kezdődhet a feldolgozás. A javából baracklekvár készül, a túlérettből pálinka.
Mint köztudott, a baracmag ciánt tartalmaz, ezért a pálinkafőzés előtt a gyümölcsöt ki kell magozni.


Ha ez megvan, indulhat a cefreérlelés, majd a kifőzés.
Azt gondolnánk, itt véget is ért a barack hadművelet, de még korántsem. Ugyanis a Mag is komoly érték!
Úgyhogy következik a barackmag feldolgozása.
Jelentős összefogás kell hozzá, nagy türelem, kitartás, csupa embert próbáló és nemesítő tulajdonságok.
A mag átmosásra kerül, majd a "szárítóba". (Ez jelen esetben egy melléképület hullámpalás teteje.)


Ilyen szép napsütéses időben egy hét alatt kiszárad, akkor aztán jöhet a törés.
A törés során kétféle termék keletkezik, a maghéj és a bél.  (Kb. 3-4 kiló magból gyűjthető össze 1 kilónyi bél.)



Mindkét termék rendkívül értékes, keresett termék a piacon.
A maghéjból kozmetikumok készülnek, így a divat-szakma tart rá igényt, a bél pedig gazdag B-17 vitaminban, amely sokak szerint a rákos megbetegedések egyik ellenszere, így gyógyászati alapanyagként is jelentős, de minden hókuszpókusz nélkül: sokan szeretik egyszerűen elrágcsálni.
Íme hát a barack, benne a barackmag, mindkettő az áldott fa gyümölcse.
S mivel is érdemes a vele járó sok-sok munka által veszített energiát gyorsan visszanyernünk?
Hát persze, hogy egy szelet dinnyével...


7 megjegyzés:

  1. Volt már olyan érdeklődő, aki csak azért szeretett volna barackmaghoz hozzájutni, mert emlékezett rá, hogy anno a nagymamájánál milyen jó volt törni és rágcsálni az összetartozás édes érzésének gyümölcsének magjának bélését.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naja, akinek a foga bírja... Amúgy érdemes volna egy videót készíteni a mostani állapotokról, a helység különböző szegmenseiben, különböző módszerekkel törik-gyűjtik a különböző emberek a barackmagbelet...

      Törlés
  2. Kedves Gábor!


    Johanna tegnap végzett a baracklekvár befőzésével, úgyhogy mára már viszonylag normális állapotok uralkodnak a konyhában. A magot minden évben össze szoktuk gyűjteni és odaadom Hermann János barackmag faragó művésznek, aki csodálatos műalkotásokat készít belőle. http://segitsteisvelunk.hu/segits-te-is-velunk/hermann-janos-barackfarago/

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok minden hős alföldi nyári munkásnak! Reméljük, meglesz a kitartó munka gyümölcse, és tényleg sokan szeretnek barackmagbelet rágcsálni Magyarországon. (A lekvárevők és a pálinkaivók létszámától azt hiszem, nem kell félnünk.) Nekem most megjött hozzá a kedvem.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  5. Szeretnénk barackmagot nagyobb mennyiségben feldolgozni (mázsás nagyságrendben). Ehhez szükségünk lenne valamilyen eszközre, amivel a barackmagokat fel tudjuk törni.

    Ismer valaki valamilyen megfelelő eszközt (szerkezetet, gépet), amivel ezt meg lehet oldani?

    Valami olyasmire gondolunk, amibe beledobunk egy, vagy két marékkal, aztán hármat tekerünk rajta a hajtókarral és mind meg van törve. Utána már csak széjjel kell szitálni, vagy valahogy másképpen szétválogatni a belsejét a héjjától, hacsak ez a szerkezet nem választja széjjel.

    Az érdekelne, hogy ismer-e valaki egy ilyen szerkezetet. Ha igen, hol lehet beszerezni. Nem olyasmi kellene, amit nagyüzemekben használnak erre a célra és óránként feltör 1,5 tonna barackmagot, hanem ami házi használatra alkalmas.

    VálaszTörlés
  6. Kiegészíteném az előző kérdést.

    Valami ilyesfélére szerkezetre gondoltam, csak egy fokkal nagyobb teljesítményű kellene és barackmagra:

    http://gepkereskedelem.eu/793-dio-mogyoro-feldolgozas-gepei/1529-kezi-mogyoro,-gesztenye,-diotoro.html

    VálaszTörlés