Aki egyenes úton jár, az a világosság felé megy

Egy próféta járt ma nálam. Csemő prófétája, az Alföld prófétája.

István 1945. április 1-én született Budapesten. Édesanyjának egy cigány jósnő mondta el, hogy a fia kiválasztott ember lesz. Egyéb dolgokat is mondott, amit az édesanya továbbadott fiának. István ebben a tudatban, de ateistaként nőtt fel. 

Kőművesként dolgozott Pesten, mikor is 1977-ben találkozott egy érdekes, magas, vékony fiatalemberrel. Ez az ember önmagát „Azúr”-nak nevezte és sok-sok információt adott át Istvánnak. István csak nevetett, de az élete lassan-lassan megváltozott a beszélgetés hatására. Ahogy telt-múlt az idő, egyre több dolog beigazolódott, s számára nyilvánvalóvá vált, hogy a titokzatos idegen jóslatokat bízott rá. Néhány évvel ez után költözött István Csemőbe, ahol szintén részese volt egy csodás találkozásnak. Két nő kereste fel, akik közül az egyik, az idősebb azonos volt a pesti „Azúrral”, a fiatalabb pedig önmagát „Szajhának” nevezte – a Sátán lehetett az. Jehova újságokat hoztak, de mégsem lehettek Jehova Tanúi, hiszen soha többet nem látta őket. Tőlük is sok információt kapott és megerősítést abban, hogy ő egy különleges ember, akire sok bízatott. István elkezdte hirdetni az igazságát, aminek hamarosan a ceglédi pszichiátria lett a következménye. Furcsa mód akkor került be, 1980-ban, amikor fennhangon hirdette, hogy hatalmas földrengés közeleg. Nota bene, Olaszországot pár napra rá erőteljesen megrázta a föld.  Az is megjósoltatott Istvánnak, hogy hazudnia kell. Ebben végképp nem hitt, hiszen ő ilyesmire képtelen. De mégis rákényszerült. Ha nem tette volna, máig is a pszichiátria rabja lenne. Kiengedték. Zárójelentésében ez áll: világos, logikus gondolkodás, ésszerű érvelés, gondolatai között téveszmék fellelhetők.

Talán. De talán mégsem. Nézőpont kérdése. Vajon a hajdan nagy próféták hol végeznék ma? Nagy valószínűséggel egy intézet alagsorában, rácsok mögött. A világ, főleg a tudományos gondolkodás elvesztette a misztikum iránti érzékenységét. Ami az átlagostól eltérő, az betegség. Ez most az irányadó mérték. Ezzel Istvánnak is szembesülnie kellett. De lassan megváltozott. Szelídebb lett, gondolatait már csak azzal közli, akit arra érdemesnek tart. Engem ma délelőtt annak tartott. Megtiszteltetésnek vettem, sokat tanultam Tőle.

Beszélgetésünk végén kértem, foglalja össze röviden, mi az a prófécia, amit ő szeretne a világ tudtára adni. Azt mondta, ennyi: közel van az Isten országa. Hamarosan eljön Ő, és újból egy akol lesz és egy pásztor. Kérdeztem, mit kell tennünk tehát? Azt mondta, annak idején ő és édesanyja komolyan vették Konstantin Szimonov versét: Várj reám s én megjövök. Az édesapja az orosz frontról érkezett haza, jóval a háború után. Nekünk sincs egyéb dolgunk, csak hinni, hogy hamarosan eljön az Úr. Egyszerű dolog az élet: aki az egyenes úton jár, az a világosság felé megy.

Végezetül megnyugtatott: nem lesz világháború. A helyi lokális harcok nem fognak mindent elborítani. Jó próféta. Hiszek neki. S annak is, amit ránk akar bízni, csemőiekre, alföldiekre, magyarországiakra: „Várj reám, s én megjövök…”

Olgyay Gábor